Angol nyelv oktatás korrepetálás Nagykanizsa területén magántanár

Angol nyelv oktatás és korrepetálás Nagykanizsa területén egyénileg és párban, vizsga felkészítés angol magán tanár segítségével

 Szeretne az angol nyelv rövid úton történő elsajátításával foglalkozni?Úgy érzi, túl idős, vagy túl fiatal hozzá? Esetleg túl elfoglalt, vagy már többszöri próbálkozás után feladta? Az iskolai angol tanár nem nyújt eleget? Jelentkezzen, az angol oktatás és angol óra beosztás nálam rugalmasan történik, igazodom a tanulóimhoz, akik közt vannak szenior korúak is, illetve tíz éven aluliak is. Tamás Tamás angol magántanár vagyok, az Eötvös Lóránd tudományegyetem politológia-és kommunikáció szakán végeztem 2015-ben. Tanulmányaim szerves részét képezte az angol nyelv elsajátítása és tanulmányozása. Az angol oktatás- illetve magán angol órák prezentálását már egyetemi tanulmányaim elején kezdtem, 2012-ben, Budapesten és szülővárosomban, Nagykanizsa városban kezdtem angol magántanár státuszban tevékenykedni. Vállalom teljesen kezdők és haladók angol oktatását, angol korrepetálását is. Továbbá, a régióban egyedülálló módon, igény esetén házhoz is megyek, amivel a tanuló időt és fáradtságot tud megspórolni. Ha már spórolásról van szó, saját magam által összeállított angol oktatás anyagból oktatok, melyet tanulóim megkapnak, benne foglaltatik az oktatás díjába és semmilyen tankönyvet nem kell majd vásárolni-angol-magyar és magyar -angol szótár kivételével. Törekszem arra, hogy az elavult idegennyelv-oktatás sablonok helyett inkább az egyén unikális irányú kifejezés módjra fektessem a hangsúlyt, vagyis mihamarabb, a legegyszerűbben használható beszédet építsünk fel.Mindez elgendő ahhoz, az általam tartott angol oktatás megfeleljen érettségire való felkészítés, illeve angol nyelvvizsga felkészítés céljából is. Tapasztalataim alapján egy kezdő tanuló akár fél év alatt is kommunikációs szinten képes nálam beszélgetni. Természetesen, ehhez kitartó szorgalom és megfelelő óraszám is szükséges.Szombati napokon a délután, illetve vasárnap egész nap az angol oktatás oltárán áldozok annak érdekében, hogy kiszolgáljam a hétközben nagyon elfoglalt tanulóimat is. Nagykanizsa területén zajlik az angol tanítás azok számára, akik hozzám érkeznek, jómagam pedig Nagykanizsa területén, illetve a város 10 km-es körzetében megyek házhoz oktatni. Természetesen, az angol oktatás költsége magasabb, amennyiben házhoz megyek, alább láthatók az árak:

 

angol oktatás egyénileg az oktatónál, Nagykanizsán...............1.400 Ft / fő 

angol oktatás párban az oktatónál, Nagykanizsán...................1.100 Ft / fő

angol oktatás egyénileg az háznál, Nagykanizsán...................2.000 Ft / fő

angol oktatás párban, háznál Nagykanizsán............................1.800 Ft / fő

angol oktatás egyénileg, háznál, Nagykanizsán kívül...............2.400 Ft / fő

angol oktatás párban, háznál, Nagykanizsán kívül................   2.000 Ft / fő

 

Az angol magántanár oktatás és korrepetálás idő intevalluma:

Hétfőtől péntekig........................................................................7.00-20.00

Szombaton és vasárnap..........................................................14.00-20.00

Az óráim 50-percesek, kérem hívjon, vagy küldjön e mail-t az időpont-egyeztetés végett!

telefon: 0630 834 6624

             0620 440 3664

e mail:  nagykanizsaangol@gmail.com

 

angol magántanár Nagykanizsa városban, egyéni és páros angolnyelv oktatás



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 2
Heti: 5
Havi: 19
Össz.: 4 033

Látogatottság növelés
Oldal: angol oktatás Nagykanizsán
Angol nyelv oktatás korrepetálás Nagykanizsa területén magántanár - © 2008 - 2024 - oktatasangol.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »